Az alapítók végleg kiszálltak a WAMP-ból, a szigetes-costeses Gerendai Károly pedig többségi tulajdont szerzett a dizájncégben. A Vásárnap Művészeti Szolgáltató Kft.-ben tulajdonos a Videoton egyik vezérigazgatójához, Lakatos Péterhez kapcsolható vállalkozás is.
Bejött az időponteltolás, ennyien még soha nem voltak a Szigeten, a rekordszámú közönség azonban eddig ritkán látott tömegjelenetekhez vezetett a teltházas csütörtöki napon. Gerendai Károly szerint jövőre mindenképp megoldást kell találniuk arra, hogy ne történhessen meg olyan, mint ami idén Stromae koncertje előtt.
Bár a zárónapi adatok még nem ismertek pontosan, bizonyosan új látogatócsúcs született az idei Sziget Fesztiválon – mondta Gerendai Károly főszervező vasárnap este. Szerinte 410 és 420 ezer között lesz a végső látogatószám.
A Szigetet szervező cég folyamatosan panaszkodik, hogy nem megy a bolt. A közeli áruházláncot azonban ellepték a fesztiválozók, a HÉV-állomáson levő gyorséttermek, palacsintázók dugig vannak fiatalokkal, egy benzinkúton annyira megugrott az italfogyasztás, hogy egy új hűtőt állítanak be erre az egy hétre, egy burgerező üzemeltetője is boldog.
A 22. Sziget Fesztiválon megdőlhet a látogatócsúcs Gerendai Károly szerint. Az idei programmal sokat szenvedtek, mert megnőttek az előadók fellépti díjai, a zenekarok pedig augusztus elején inkább Amerikába vagy Japánba mennek turnézni és csak a hónap közepén térnek vissza a kontinensre. A fesztivál augusztus 11-18-ig tart.
Az angol, a német, a francia és az olasz piacon is megdöbbentő arányban, akár 100 százalékkal nőtt a Sziget-jegyek iránti előzetes kereslet. Már most több bérletet adtak el, mint tavaly összesen – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője.
Mélypontként tekint a tavalyi év Sziget-programjára, ám idénre már az kisfesztiválok intimtásának visszacsempészését vizionálja Gerendai Károly, aki a fesztivál hétfői sajtótájékoztatóján azt is elárulta, miért szorulnak ki a magyar előadók a Nulladik Napról és hány óriáskerék fér meg egy városban.
Közbeszerzési versenyeztetés nélkül újítja fel 2,5 milliárdból az állam Budapest központi terét, az Erzsébet teret. A jogszabályi előírásokat úgy kerülték ki, hogy a téren működő intézményeket egy kusza hátterű állami cégre bízták. Ezzel viszont új gazdája lett a Gödör-Akváriumnak is, így nem tudni azt sem, hogy maradhat-e a tavaly kiválasztott – a Sziget-birodalomhoz tartozó – cég, amely a szórakoztatásért felel. A felújítás idejére elköltözött a térről a Design Terminál is: miközben lábra kaptak olyan hírek, hogy étterem kerül a helyére, hivatalosan ezt az állami vagyonkezelő cáfolta. A háttérben komoly lobbizás folyik, az államnak pedig nagy tervei vannak a térrel.
A kereskedelmi tévék azt adják, amit a nézők látni akarnak, akinek baja van ezzel, az nézzen tükörbe – mondja Máté Kriszta, aki új műsorával a letargikus magyaroknak szeretne utat mutatni, bár tudja, idealistának lenni ma egyenlő az önámítással. A műsorvezetőt kérdeztük tömegpszichózisról a televíziózás mélypontjairól és az X-Faktorról.
Jövőre a szokásosnál egy héttel később, augusztus 11. és 18. között rendezik meg a Sziget fesztivált. A szervezők szerdán arról is tájékoztatták az MTI-t, hogy különböző kategóriákban immár négy fesztiváljuk versenyez a Festival Awards Europe díjaiért.
Új Sziget-fesztivál debütál szeptember 6-8. között Isztambulban. A Rock'n Coke programját idén már a Sziget Szervezőiroda jegyzi: többek között fellép a Jamiroquai, az Arctic Monkeys, a Hurts és természetesen a Prodigy is.
Bár a látogatószám elmaradt a várttól, és a tavalyinál 17 ezerrel kevesebben, összesen 362 ezren voltak az idei Sziget Fesztiválon, a főszervező mégis elégedett a vasárnap zárult rendezvénnyel.
Várhatóan 360-370 ezer között lesz a Sziget idei látogatottsági száma, ami némileg elmarad a tavalyi, 379 ezres adattól, de Gerendai Károly úgy értékeli, ettől függetlenül jól sikerült a fesztivál. A főszervező - aki szerint az idei Sziget veszteséges lesz - az MTI-nek adott vasárnapi interjújában azt mondta, pozitív visszajelzéseket kaptak az idén bevezetett változtatásokról és reméli, hogy ezek hatására jövőre újra "erősödni" fog a rendezvény.
Arra az esetre, ha az engedélyek nélkül dübörgő fesztivál elvérezne, Gerendai Károly a Sziget-stáb nevében stílszerű csattanóként felajánlotta, hogy a résztvevőket átszállítják a Hajógyári-szigetre.
Állami hátszél is segíti a Sziget-alapító Gerendai Károlyt, aki a könnyűzenei rendezvények bekebelezése után újabban a gasztro-, dizájn- és reklámbizniszben is érdekeltséget szerez.